Támogatott tartalom

5 dolog, amit minden lakásfelújítónak tudnia kellene az elektromos fűtésről

fűtés

Sok tévhit él ezzel kapcsolatban.

A lakásfelújítás a legtöbbeknek púp a hátán, egy drága, sokáig tartó, tervezést igénylő folyamat, aminek a vége többségében költségesebb is a megálmodottnál, ráadásul tovább is tart, mint gondoltuk. Persze a végeredmény sok esetben kárpótol a befektetett pénzért, időért, de néha nagyon sokáig tart, míg eljön az a pillanat, amikor ezen ráérünk merengeni.

Sokszor évekig dédelgetjük a terveinket, amiket az első árajánlat is könnyedén szétzúzhat, és persze a kéretlen tanácsokról ne is beszéljünk, hiszen ismerőseink nagy részéről ilyenkor biztosan kiderül, valójában belsőépítészeti szakemberek, akik remekül értenek a sarokcsiszoláshoz is – legalábbis szerintük.

Tehát amikor mindenkitől meghallgattuk, hogy mit és hogyan lenne érdemes csinálni, akkor a legjobb, amit tehetünk, ha hátradőlünk és csak a valóban hasznosnak tűnő véleményeken gondolkodunk.

Két legyet egy csapásra?

Az előbb felsoroltak miatt sokan szeretnek a felújítás során a lehető legtöbb dolgot megcsináltatni, hogy minél később kelljen velük újra foglalkozni. Az egyik ilyen kardinális kérdés a fűtés. A futofolia.hu oldal részletes ismertetőt biztosít, de az alábbiakban mi is leírunk öt dolgot, amit minden lakásfelújítónak tudnia kellene az elektromos fűtésről.

Az elektromos áram tagadhatatlanul az egyik legdrágább energiatípus, de azok a rémhírek, amik az ilyen eszközök fogyasztásáról terjednek, egyszerűen nem igazak. Évtizedekkel ezelőtt valóban más volt a helyzet, de a mai berendezések korszerűek, precíz vezérléssel ellátva, aminek köszönhetően a fogyasztásuk jól szabályozható.

A telepítési költségek jóval kiszámíthatóbbak, alacsonyabbak, mint egy gázfűtéses, hőszivattyús rendszer esetében. Mindemellett kevesebb tervezést igényel, nincs kémény, engedélyeztetés, és a kivitelezés is lényegesen egyszerűbb, gyorsabb.

Fűtőszőnyeget akár mi magunk is telepíthetünk, szakember segítsége nélkül is megoldható, ezen kívül pedig a meglévő burkolat feltörését sem igényli, tekintettel a nagyon vékony, néhány milliméteres kialakítására.

Napelemmel kombinálva akár a szolgáltatóról leválva, nullára is csökkenthetőek a kiadások, ha az elektromos fűtés biztosítja az otthonunk melegét. Egy ilyen áramot termelő forrás beszerelése, használata, összességében kedvezőbb megoldást kínál, mint egy gázfűtéses rendszer kiépítése.

Búcsút inthetünk az éves ellenőrzésnek, nem kell a karbantartással vesződni, hiszen hosszú évtizedekig biztosan működő rendszert használunk majd.

Hatékonyságát, teljesítményét tekintve maximálisan megbízható, valamint mint minden fűtés esetében, ennél is a lakás szigetelése, illetve a nyílászárók állapota meghatározó a fogyasztás tekintetében.

Kép forrása: Freepik.com

Hirdetés (X)

Még több cikk a rovatból: