Háztartás

8 tipp, ami segít rendet tartani a gyerek szobájában

Star Wars ajándék

A szülők számára a gyermekeik szobájának rendben tartása valódi szélmalomharcnak tűnhet: hiába van az egyik pillanatban minden a helyén, könnyen lehet, hogy a következőben már megint káosz uralja a helyiséget. Mégis mit tehetünk, hogy ez ne így legyen?

Ebben a cikkben nyolc konkrét, gyakorlati tippet mutatunk be, amelyeket alkalmazva sikeresen uralhatjuk a helyzetet a legrumlisabb kicsik szobájában is.

Határozzuk meg, mi a rend!

Hiába várjuk azt a gyermekeinktől, hogy rendben tartsák a szobájukat, ha először nem tisztázzuk velük, hogy pontosan mit értünk ezalatt. Tehát üljünk le velük, és magyarázzuk el, hogy pontosan mit várunk el tőlük.

Az, hogy mit várunk el tőlük, általában az életkoruktól függ, de a „rendezett” szoba általában olyasmiket tartalmaz, mint a megvetett ágy, a tiszta felületek, a helyükre tett ruhák és játékok.

Jó ötlet lehet ezeket az elvárásokat egy új tanév kezdetekor vagy közvetlenül egy születésnap után elővenni – így pozitívumként mutatjuk be a rendrakást, mint valamit, amit már rájuk merünk bízni, hiszen érettebbek lettek. Ha tisztáztuk velük a követelményeket, azzal elkerülhetővé válnak a későbbi viták.

Mindezt egyébként érdemes lehet egy „hivatalos” szerződésbe foglalni, ezt aláírva a csemeténk igazán felnőttnek érezheti magát, és nagyobb kedvvel vág neki a rendrakásnak.

Minőség a mennyiség helyett

Minél kevesebb játéka van a kicsiknek, annál kisebb kupit tudnak maguk körül csinálni. Ezzel persze nem azt mondjuk, hogy bármiben hiányt kellene szenvedniük: bátran megvehetjük nekik az áhított Star Wars ajándékokat vagy az imádott királylányos színezőt.

Inkább arra utalunk, hogy igyekezzünk minőségibb játékokkal körbevenni őket, hiszen ezekből kevesebb is elég lehet. Ha nincs tele alig használt kacatokkal a szoba, könnyebb lesz a rendrakás is.

Adományozzunk rendszeresen!

A gyerekek ízlése szinte napról napra változik: lehet, hogy tegnap még a Mancs őrjárat volt a sláger, ma viszont már csak a Star Wars ajándékok érdeklik. Ezzel nincs semmi baj, ha kereteket szabunk a folyamatnak: bevezethetjük például az „egy bejön, egy kimegy”-szabályt.

Ez azt jelenti, hogy amikor egy új játékot veszünk vagy kap a gyermek, egyet ki kell választania, amit eladományozunk. Ezzel nemcsak optimalizáljuk a játékgarnitúrát, de jót is tehetünk.

Tudatos tárolással a rendezettségért

Vessünk be különböző tárolási lehetőségeket! A gyermekünk korától és preferenciáitól függően választhatunk nyitott polcokat, komódokat, szekrényeket, kosarakat, dobozokat vagy akár falra szerelhető, zsebes textiltárolókat is. Ha mindennek megvan a helye a gyerekszobában, akkor már joggal várhatjuk el a rend fenntartását is.

Mutassunk jó példát!

Az sem utolsó szempont, hogy példát mutassunk, ha azt szeretnénk, hogy a gyermekünk is kitartó legyen a rendrakásban. Sokkal nehezebb ugyanis meggyőzni a kicsiket, ha látják, hogy a többi helyiségben mi sem helyezünk erre nagy hangsúlyt.

Tehát, amikor épp nincs kedvünk elvégezni a saját házimunkánkat, jusson eszünkbe, hogy a gyerekek mindent megfigyelnek és megjegyeznek, így valószínűleg a takarítási szokásainkat is.

Tegyük a rendrakást a napi rutin részévé!

Különítsünk el minden nap egy rövid idősávot, amit a gyerekszoba rendbetételére kell szánnia a csemeténknek. Erre – ha tényleg mindennap betartjuk – akár néhány perc is elég lehet. Minél korábban elindítjuk ezt a szokást, annál jobban megszokják, és annál könnyebb lesz a későbbiekben is meggyőzni őket, hogy tartsák fenn a körülményeket.

Az is jó ötlet lehet, ha a mindennapi rendrakást a meseidővel kombináljuk: egyszerűen olvassuk fel nekik az esti mesét, amíg ők rendet tartanak, így szinte észrevétlenül lesz rendezett a szoba.

Szabjuk a gyerekre!

Ha minden gyerek egyforma lenne, könnyű lenne a nevelés – a valóság azonban az, hogy minden gyerek más, és ami arra készteti az egyik gyereket, hogy rendet tartson a szobájában, az nem biztos, hogy a másikon működik. Míg egyes gyerekek kifejezetten szeretik a szervezettséget, addig mások esetében nyaggatásra lehet szükség. Ezért fontos, hogy megértsük a gyermekünk természetét, mielőtt kidolgozunk egy „rend-tervet”.

Fogadjuk el: sosem lesz tökéletes rend

Ha követjük a fent felsoroltakat, az biztosan hozzásegít majd minket ahhoz, hogy a gyermekeink rendezett környezetben tölthessék a mindennapjaikat – és mi is nyugodtan alhassunk. Az igazság azonban az, hogy a gyerekek hálószobája soha nem marad sokáig tökéletesen rendben, ezért fontos, hogy reális elvárásaink legyenek ezzel kapcsolatban.

Ha állandóan nyaggatjuk őket, az senkinek sem lesz szórakoztató. Érdemes tehát elfogadni a tökéletlenséget – persze ésszerű határokon belül.

Kép forrása: Depositphotos.com

Hirdetés (X)

Még több cikk a rovatból: