A munkaerőpiac egyre több szereplője van jelen a mindennapokban, még azok is újabb és újabb munkák után kacsingatnak, akiknek van állásuk. A munkanélküliségi ráta alacsony, a munkaerőhiány pedig magas. Ez kedvez a munkavállalóknak, mint ahogy az a természetes, belső igény is, hogy az ember mindig jobbra törekszik.
Önéletrajz és álláshirdetés
Aki munkát keres, nincs nehéz helyzetben, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne kellene felkészültnek lennie egy-egy állásra való jelentkezéskor. A hibátlan, lényegre törő és mégis különleges önéletrajz alap, mint ahogy az is, hogy egy állásinterjúra felkészülten érkezzünk meg. De ugyanígy várnak fontos feladatok az állásokat hirdetőkre, a munkáltatókra is. Ami a munkavállaló esetében az önéletrajz, az a munkáltató esetében az álláshirdetés.
Az első kapcsolódási pont, az első dolog, amit a jelentkező lát. Itt dönti el, akár pár másodperc alatt is, hogy vajon érdemes-e tovább olvasnia a hirdetést, érdemes-e jelentkeznie. Az álláshirdetésnek tehát érdekesnek, világosnak, tömörnek és mindenekelőtt őszintének kell lennie. Azért, hogy a megfelelő jelentkezőket vonzza magához.
Hibák és fókuszpontok
Nem is kellene szót ejteni erről, de sajnos még mindig előfordul, hogy a hirdetésben helyesírási, ragozási hibák szerepelnek, ezeket gyomláljuk ki és ha kell, több emberrel, többször olvastassuk át a hirdetés szövegét. Ha minőségi munkatársat keresünk, legyünk mi magunk is minőségi munkáltatók.
Mivel csak néhány másodpercünk van arra, hogy felkeltsük a figyelmet, mindenképp írjunk egy összefoglalót a hirdetés elejére. Ez ne legyen száraz szöveg, inkább egy-egy dolgot ragadjunk ki, amit az adott munkával kapcsolatban fontosnak érzünk.
Ha pedig megszületett a tökéletes hirdetés, irány a Lépés Magazin oldal, ahol ingyenes hirdetésfeladási lehetőséggel várnak mindenkit. Munka, állás, job – bármilyen keresőszót is használunk, millió találattal találjunk szemben magunkat. Fontos, hogy az állások, munkahelyek megtalálhatók legyenek a munkát keresők számára. A Lépés Magazin oldal pedig egy ilyen találkozási pont.
Kép forrása: Pexels.com
Hirdetés (X)