Lakberendezés

Kis fürdőszoba berendezése – Tippek a praktikus helykihasználásra

kis fürdőszoba

Egy kisebb helyiség berendezése nem tartozik a legegyszerűbb feladatok közé, hiszen a bútorok elhelyezése mellett elegendő tárolóhelyet is biztosítanunk kell. Mindezt úgy kell elérnünk, hogy közben a helyiség ne tűnjön túlzsúfoltnak és az általunk képviselt stílust is tükrözze.

A kisebb helyiségek közé sorolhatjuk a fürdőszobákat, ahol ugyan nem tartózkodunk túl sokat, de fontos, hogy az ott töltött idő alatt komfortosan érezzük magunkat. A fürdőszobával szemben támasztott alapvető követelmények a következők: legyen elegendő hely a mosógép, a szaniterek és a különféle szépségápoláshoz szükséges dolgaink tárolására, emellett pedig szemet gyönyörködtető legyen a látvány.

Egy apró fürdőszoba esetében két dologra kell koncentrálnunk, amikor annak berendezésére kerül sor. Az egyik a praktikus tárolás, a másik pedig, hogy a kis teret nagyobbnak láttassuk, mint amekkora a valóságban. Lássunk pár ötletet ennek megvalósítására!

A megfelelő helykihasználás érdekében a következőképpen rendezzük be kis fürdőszobánkat!

kis fürdőszoba
Kép forrása: Freepik.com

Egy kis alapterületű fürdőszobában csak a kisebb méretű szaniterek és a lebegő bútorok jöhetnek számításba. A lebegő bútorokat minden esetben a falra kell szerelni, ezek segítségével elegáns hatást érhetünk el, emellett a térérzetet is növelhetjük.

A jobb helykihasználás érdekében, a szaniterek közül részesítsük előnyben a sarokkádakat, kisebb méretű egyenes kádakat, ülőkádakat, hosszított, de keskeny mosdókagylókat és a falra szerelt WC kagylókat. Nem mindegy a berendezési tárgyak formája sem!

Otthonos és barátságos hatást érhetünk el a lekerekített formák segítségével, amelyek sokkal kevesebb helyet foglalnak el, mint szögletes változatok. A fürdőszoba területét sokkal jobban kihasználhatjuk, ha sarokkádat, sarokmosdót, esetleg egy sarokba helyezett zuhanyzót és ezekhez illő sarokbútort választunk.

Ha ezeket az praktikákat alkalmazzuk, akkor a kis méretű fürdőszoba rendelkezésre álló területét maximálisan ki tudjuk használni.

kis fürdőszoba
Kép forrása: Freepik.com

Nem ejtettünk még szót a tárolásról, pedig ez is igen fontos szempont a kisméretű fürdőszobák berendezése során, mivel nagyon sok apróbb tárgy elhelyezéséről kell gondoskodnunk. Minél kevesebb dolgot hagyunk szem előtt annál nagyobbnak fog tűrni a tér.

Az előbbiek miatt adja magát a gondolat, hogy mindent zárt szekrényekben helyezzünk el, ez azonban nem jó megoldás, mivel optikailag szűkíti a teret. Érdemes inkább a nyitott polcok mellett letenni a voksunkat és dekoratív tároló dobozok segítségével megoldani a tárolást. Ez egyszerre kelt nagyon rendezett és modern hatást.

A fürdőszoba esetében alapvető elvárás, hogy fűthető legyen, a hagyományos fűtőtestek viszont nagyon sok helyet foglalhatnak el. Kis méretű fürdőszobába válasszuk inkább a törölközőszárítós radiátort, mely egyszerre melegíti a helyiséget és szárítja a törölközőket.

A törölközők helytakarékos elhelyezéséhez, a falra és ajtóra szerelhető törölközőtartók jelentik a legjobb megoldást, melyeket akár a zuhanyajtóra is szerelhetünk.

Milyen módszerekkel növelhetjük optikailag a teret?

kis fürdőszoba
Kép forrása: Freepik.com

A tér nagyításában nem lehet eléggé hangsúlyozni a világos színek szerepét, nincs ez másképp a fürdőszoba esetében sem. Különösen a fehér szín alkalmazásával érhetünk el látványos eredményt, de bátran gondolkodhatunk más világos árnyalatokban is.

Pasztell zöld, pasztell kék, halványsárga, bézs csak egy pár szín, ami biztosan vidámabbá teszi kis méretű fürdőszobánkat. A letisztult hatás elérése érdekében válasszunk ki egy fő színt, majd ennek árnyalatait használjuk a helyiségben.

A színekhez hasonlóan, a sok fény is segít növelni a térérzetet és természetesen az sem elhanyagolható szempont, hogy a szépítkezéshez, napi rutinhoz is szükség van megfelelő világításra. A süllyesztett spot lámpák szinte észrevétlenül világítják be a teret, emellett a tükörvilágítás használata is segítségünkre lehet.

A berendezési tárgyak esetében igaz, hogy minél kisebb bútorokat és szanitereket érdemes választani, azonban a burkolatnál ez nem célravezető. Kis méretű fürdőszobában nagyobb méretű csempével burkoljunk, mivel a nagyobb csempék fugázása szellősebb hatást kelt.

A kisméretű csempék közötti fuga négyzetrács mintát rajzol a falra, ami optikailag csökkenti a teret. A hosszanti minta szintén segít a tér növelésében, érdemes a fürdőszobában ezzel is játszanunk.

Nagyon modern és légies lesz az eredmény, ha minél több üveget használunk a fürdőben, az átlátszó üvegajtók és üvegfalak jó választást jelentenek. Nagyon praktikus fürdőszobai megoldás az átlátszó kádparaván is, melyet akkor érdemes alkalmazni, ha fürdőkádat és zuhanyzót is szeretnénk, de erre nincs lehetőség a fürdőszoba méretei miatt.

Bízunk benne, hogy tanácsaink hasznosak lesznek a kis fürdőszoba berendezéséhez. További lakberendezési ötleteink a Lakberendezés rovatban olvashatók.

Képek forrása: Freepik.com

Még több cikk a rovatból: