Minden férfinak szüksége van minőségi táskára és pénztárcára. Persze nem egyszerű megtalálni azt, amely évekig szolgálja az ember kényelmét. Egy bőr tárcával azonban senki sem lőhet mellé.
Ebben a cikkben bemutatjuk azokat a kiegészítőket és táskákat, amelyek remekül passzolnak egymáshoz.
A Bellroy táskák és kiegészítők
A Bellroy egy egészen fiatal ausztrál márka, amely Melbourneből származik. Az első saját gyártású pénztárcájuk még 2010-ben került a boltok polcaira, azonban az alkotók már több mint tíz évvel korábban elkezdtek dolgozni rajta.
A két alkotó utálta a folyamatosan vastag és nehéz tárcájukat, ekkor döntöttek úgy, hogy az egész koncepciót átgondolják és megalkotnak valamit, amit mindenki szívesen hord majd magánál. Ekkor készültek el az első vékony és minőségi bőrből gyártott változatok.
Később persze jöttek a táskák, övtáskák, toalett-táskák és még lehetne sorolni, hogy mennyi mindennel rukkoltak már elő az elmúlt 13 év során. Újdonságként nemrég piacra dobták a minimalista és mégis teljesen funkcionális tablet és laptop tokot, amelyben akár még egy 14 colos eszköz is kényelmesen elfér.
A PET-palackból gyártott, teljesen újrahasznosított anyagból varrott kellék vízálló, így a készülék teljes biztonságban lehet. A mikroszálas bélés pedig biztosítja, hogy az elektronikai eszköz még egy kicsit se karcolódjon meg.
Praktikus hátizsákok
Az új és igen fejlett Apex hátizsák tíz év tapasztalata alapján készült el, így már a tervezés során nagy hangsúlyt fektettek az apró részletekre. Már első ránézésre láthatjuk, hogy a tervezők valami extravagánsat akartak létrehozni, ami sikerült is nekik.
A Bellroy a Bells Beach saját laborjában fejlesztette ki a tartozékokat. A vízálló nejlont Koreából származik, míg az első osztályú bőr egyenesen Hollandiából érkezik hozzájuk. A tartós hátizsákban annyira bíznak, hogy a szokásostól teljesen eltérően tízéves garanciát vállalnak rá.
Nagy előnye, hogy számtalan apróságot tartalmaz, mint a cipzárok, a mágnesek, a kisebb és nagyobb zsebek, így a pakolás sokkal átláthatóbb és persze rendezettebb lesz.
Ott van továbbá az oldalán nyújtható zsebek, a kötelezően párnázott notebook zseb, valamint a kisebb zseb az értékek számára. Kiváló választás bármely Bellroy pénztárca mellé, amelyek szintén hasonlóan minőségi anyagból készülnek.
Válltáska, ami majdnem olyan, mintha nem is létezne
Sokszor probléma, hogy maga a pénztárca már el sem fér egy kisebb táskában. Ez ennél a márkánál nem fordulhat elő. A tényleg vékony és apró méretű kiegészítő még a Venture Ready Sling Nightsky válltáskában is bármikor helyet kaphat.
A könnyű, kompakt és biztonságos kiegészítő fő tulajdonsága, hogy tartós, majdnem olyan, mint egy apró erszény. A titkos hátsó zseb éppen megfelelő nagyságú, hogy bármilyen kisebb értékes tárgyat elrejtsünk benne. A Bellroy azonban nem feledkezett meg a drága telefonokról sem, amelyeknek párnázott zsebet alakított ki.
Kép forrása: Envato Elements
Hirdetés (X)