Támogatott tartalom

Térkövezés árak – erre figyelj oda!

térkő lerakása

Manapság már egyre inkább igaz az a megállapítás, miszerint az építőipari kivitelezés árai rendkívül kaotikusak lehetnek. Elég volt a gazdasági válság vagy a járvány ahhoz, hogy az árak az egekbe szökjenek, és szó szerint egyik napról a másikra folyamatosan változzanak.

Ezt nehéz úgy nyomon követni, hogy ne túlárazott termékekbe botoljunk a végén. Mire figyeljünk oda a térkő áraknál?

Először is – mindig csekkoljuk az átlagárakat

Régen, még az internet korszaka előtt ez nem volt egyáltalán egyszerű. Viszont manapság már csupán pár kattintással könnyedén több ajánlatot bekérhetünk, és persze láthatjuk is a különféle szakemberek árait a saját oldalukon.

Ezen kívül a térkő árak esetén is egészen jó képet kaphatunk. Már pedig ha nem rossz minőségű térköveket szeretnénk, és nem egy kontárt akarunk kifogni a térkövezéskor, érdemes már jó előre tisztában lenni az átlagos árakkal, hogy tudjuk, mikor botlunk erős túlárazásba.

A térkövek esetén ne csak az árakról tájékozódjunk, hanem a térkövek típusairól is, hiszen mindegyik másra jó, más minőséget és strapabírósági faktort képvisel. A szakembernek pedig olyat kell leraknia, ami megfelel az adott terület igényeinek, vagyis nyugodtan nézelődhetünk ez ügyben, hogy egyáltalán tudjuk, mit várhatunk majd.

A minőségnek ára van, de nem mindegy, mennyi

Arra figyeljünk oda, hogy azért a minőségi térkőnek és a minőségi térkövezésnek van egy bizonyos ára. Vagyis a térkövezés árak tekintetében nem lehet értelemszerűen gyanúsan olcsó sem, hiszen az általában csak a rossz minőségű munkáknál fordul elő.

Például a térkövezéskor nem figyelnek oda eléggé a talaj kiegyenlítésére vagy kifejezetten nagy hézaggal, egyenetlenül rakják le az elemeket. A térkőnél is vegyük figyelembe a minőséget. Az olcsó kategóriába tartozó térkövek már a raklapon törötten érkeznek, valamint morzsolódni fognak.

A minőségiek azonban sok év múlva sem. Ez megint azt jelenti, hogy soha ne a legolcsóbbat válasszuk ebből sem, és mindig járjunk utána a gyártónak.

Kép forrása: Freepik.com

Hirdetés (X)

Még több cikk a rovatból: