Régen komoly fejtörést okozott a kollázs készítése, mert kellett hozzá egy nagy karton, rengeteg fotó, és egy rakás ragasztó. Ma már egy kicsivel könnyebb a helyzet, ha ilyen képösszeállításokat szeretnénk elkészíteni.
Amellett, hogy a saját szórakoztatásunkra is készíthetünk kollázst, már ajándéknak is tökéletes választás lehet. Ettől különleges értéke lesz a meglepetésnek, ami valóban pótolhatatlan emléket fog jelképezni.
Ráadásul a falra is kerülhet, ha mindezt egy vászonkép formájában adjuk át. A régi időknek így véglegesen véget vethetünk, amikor még a papírképekből ragasztott kollázsokon kívül nem létezett más alternatíva.
Mire van szükségünk egy kollázshoz?
A kollázs készítése nem nagy ördöngösség akkor, ha a Vaszonkepem.hu szolgáltatásait vesszük igénybe. Azonban nem árt, ha tudjuk, hogy mit szeretnénk üzenni vele. Tehát el kell döntenünk, hogy mi legyen a témája. Így már sokkal könnyebben tudjuk kiválasztani azt is, hogy milyen szöveg, vagy grafika kerüljön a képek mellé.
Miután már tudjuk, hogy mit akarunk, meg is kell keresni ezeket az “alkotóelemeket” akár az interneten, akár pedig a saját számítógépünkön. Még az is jó ötlet lehet, ha beszkennelünk valamit, amit rá szeretnénk tenni.
Mitől lesz kreatív feladat?
Ha minden dolog adott, akkor már csak az a kérdés, hogy milyen felületen tudjuk összeállítani. Ehhez számos ingyenes és fizetős szoftver is található az interneten. Ilyenek például a Canva, ami ingyenes, de előfizetéssel rendelkező programok is várják a profibbakat, mint például az Adobe Photoshop.
A kollázstervezés oroszlánrésze csak ezután következhet, ami valójában inkább kreatív munka. Rengeteget tudunk inspirálódni a világhálón, de saját kútfőből is kitalálhatunk egy szuper összeállítást. A lehetőségeknek csak a fantázia szabhat határt.
Extra tippek ahhoz, hogy valóban jól nézzen ki
Érdemes az elkészült “műalkotást” PNG, vagy JPG formátumban elmenteni, mert ezek jobb minőséget képviselnek. Az igazán profik pedig az SVG kiterjesztést választják, ami már vektorgrafikus ábrázolást jelent.
Minél jobb az elkészült kép minősége, annál jobb lesz maga a kollázs is. Különösen akkor fontos a kiváló minőség, ha vászonképre kerül. Amit még érdemes lehet szem előtt tartani a tervezés során, hogy nem érdemes olyan kollázst alkotni, ami nagyon zsúfolt. A “kevesebb, néha több” elv mentén haladva sokkal kifinomultabb végeredmény születhet, amire jó lesz ránézni.
Szeretnénk még egy hasznos tippet adni, ez pedig nem más, mint a színek harmóniája. Nagyon fontos, hogy olyan színeket válasszunk a kollázsra, amik összhangban vannak egymással. Szöveg esetén pedig az olvashatóság az elsődleges szempont.
A legközelebbi kollázs készítésekor tartsd szem előtt ezeket a tippeket, és biztos, hogy káprázatos lesz a végeredmény egy csodás vászonképen. Legyen akár saját használatú alkotás, vagy meglepetés a legjobb barátodnak. Minden helyzetben szuper kreatív, és nagyon jó emlék.
Kép forrása: Pixabay.com
Hirdetés (X)